Emánet És Alkalmasság

https://www.altinoluk.com.tr/blog/makale-20233 

Az emánet, mint megbízhatóság, hitelesség, a Kegyes Korán egyik fogalma. A korán öt különböző helyen említi, azonban az ebben az öt ájában említett „emánet” fogalmakat két jelentéskör, az általános és az egyedi köré csoportosíthatjuk.

1. Az általános értelemben vett emánet: ez az az emánet, amiről a Kegyes Korán azt mondja: Bizony, Mi felajánlottuk az emánetet (megbízatást, bizalmat) az egeknek és a földnek és a hegyeknek, de azok visszautasították, hogy magukra vegyék, megremegve tőle. De az ember magára vette. Bizony, igazságtalan és tudatlan volt.”[1]

Ez az ája arról az ígéretről, az ember Allahhal kötött szerződéséről beszél, ami még a lelkek birodalmában történt. Mert a Mindenható Allah az isteni lélegzetet, az isteni szeretetet felajánlotta az egeknek, a földnek és a hegyeknek is, de azok nem merték felvállalni ezt a súlyos felelősséget.

Az embernek nem volt kifogása az isteni emánet ellen, s amennyiben megfelel neki, megismeri az isteni szeretet tüzét, de ha elfeledkezik felelősségéről, az olyan súlyos bűn, amellyel a Pokol tüzét érdemli ki. Bátorsága miatt az isteni közelségre, ám nemtörődömsége és árulása esetén az isteni büntetésre tarthat számot.

A taszavvufban „bár-i emánet”-nek nevezett felelősségérzet természeténél fogva megvan az emberben. Egy hadísz azt mondja erről:

„Kétségtelen, hogy az emánet az ember szívébe helyeztetett, s mélyen gyökeret vert ott. Aztán leküldetett a Korán. Így az emberek a Koránból és a szunnából tanulták az emánetet.”[2] Ez az emánet az Allah és az emberek törvényei által a szolgáknak kötelezővé tett istenszolgálatokat jelenti, vagyis a szolgaság és a vallási élet egészét. Az a kifejezés a hadíszban, hogy „az ember szívébe helyeztetett”, azt mutatja, hogy ez az érzés természeténél fogva létezik az emberben. A hadísz hátralevő része szól „az emánet elvesztéről”, amely kifejezés a hit gyengülését, a hit gyümölcseinek csökkenését jelenti, s az emánet érzésének elvesztét a muszlimokban. Egy másik hadísz szerint „Aki nem tiszteli az emánetet, annak nincs hite”[3], ami szintén az emánet fontosságát tükrözi. Emellett a Kegyes Koránban két helyen is ismétlődő kifejezés: „És akik a rájuk bízott dolgokat és az ígéretüket megőrzik[4] kiterjed általában az Allahnak tett ígéretre, vagyis az isteni szerződésre, s emellett az emberek között kötött szerződésekre is.

Az általános értelemben vett emánet fogalma az alábbi három jelentést foglalja magába:

- Az az emánet, amivel a szolga Urának tartozik.

- Az az emánet, amivel a szolga a többi teremtménynek tartozik.

- Az az emánet, amivel a szolga saját magának tartozik.

Az az emánet, amivel a szolga Urának tartozik az, hogy megtegye, amit Allah parancsol, és tartózkodjon attól, amit megtilt. Ez egész lényünket, minden szervünket érintő kötelességünk, mert minden testrészünk egy-egy ránk bízott emánet, amelyet megfelelően kell felhasználnunk. Például a nyelv emánetére úgy vigyázhatunk, hogy őrizzük a hazugságtól, a pletykától, rágalmazástól, a hitetlenség kijelentéseitől vagy a csúnya szavaktól. A szem emánetének őrzése azt jelenti, hogy nem nézünk vele tiltott dolgokra. A fül emánetének őrzése pedig azt, hogy nem hallgatunk hazugságot, pletykát vagy hiábavaló beszédet. Az összes többi szervünknek, testrészünknek is ehhez hasonlóan megvan a maga emánete.

Az az emánet, amivel a szolga a többi teremtménynek tartozik azt jelenti, hogy tiszteletben tartjuk a jogaikat, nem ártunk nekik és nem tévesztjük meg őket. Ha ránk bíznak valamit, nem élünk vele vissza, és visszaadjuk a tulajdonosának. Nem csalunk a mérésnél, nem terjesztjük nyilvánosan az emberek hibáit és hiányosságait, a feleség őrzi a férje, a férj pedig a felesége intim szféráját és becsületét. Az emánet társadalmi kapcsolatokat szabályzó érzése az emberek közötti szeretet és bizalom alapja.

A minden prófétára jellemző öt tulajdonság egyike az emánet, vagyis a próféták szavaikban, cselekedeteikben és jellemükben is megbízható, egyenes és hiteles emberek voltak. Ezért a Prófétánkat (s.a.w.) már a prófétai küldetés kezdete előtt is a Mohammed al-Amin, vagyis a Megbízható Mohammed néven emlegették a mekkai közösségben, ami jól tükrözi, mekkora jelentőséget tulajdonított az emánet érzésének, s ez mekkora hatással volt a közösségre. Mert a közösség tagjai követik a jellemes, megbízható embereket.

Az az emánet, amivel a szolga saját magának tartozik azt jelenti, hogy a vallási és az evilági ügyekben is a leghelyesebbet és számára leghasznosabbat kell választania, s távol kell maradni attól, ami ártalmas lenne számára. Tartózkodnia kell a túlzott evilági vágyaktól, a haragtól, s mindentől, ami a túlvilági életére nézve ártalmas lehet.

Az emánet, amely az Allah, a teremtmények, és a saját magunk iránti felelősséget is jelenti, olyan nehéz és nehezen teljesíthető, hogy az egek, a föld és a hegyek sem merték felvállalni. Ha valaki hű marad az emánethez, az felemelkedést jelent számára, de ha elhagyja, az árulás, és megaláztatást eredményez. Az emánet és a gaflet között szoros kapcsolat van. Ha valakiben növekszik a gaflet, azzal gyengül a hite. És ha a hite meggyengül, elvész az emberből az emánet érzése. Az ilyen emberben megszűnik a vallási dolgokra való érzékenység, az igazság és jog tisztelete. A szívén egyre több lesz a bűnöktől származó fekete folt, s végül a szíve elsötétül. Ha pedig a szíve sötétté és keménnyé válik, az ember aljas és hálátlan teremtménnyé fajul. Nem marad benne a bizalom és az emánet érzése, és nem marad benne hit és vallás sem.

2. Az egyedi értelemben vett emánet: a társadalomban a vezetői szerepkörrel, az irányítással kapcsolatos fogalom. Erre utal a Kegyes Koránban a Nők szúra ájája is: „Bizony, Allah azt parancsolja nektek, hogy adjátok vissza a rátok bízott dolgokat a tulajdonosnak. És amikor ítélkezel az emberek között, ítélj igazsággal! Milyen kiváló az, amit Allah tanácsol nektek! Bizony, Allah mindent hall, mindent lát.[5]

A muszlim tudósok általában azon a véleményen vannak, hogy ez az ája a vezető szerepet betöltőkkel kapcsolatban küldetett le, mert elsősorban az ő felelősségük az, hogy minden feladatot az arra megfelelő emberre osszanak, és igazságosan ítélkezzenek. Azonban a mai társadalomban, amikor az emberek megválaszthatják vezetőiket, ez a felelősség mindenkire vonatkozik, aki választhat, mert a választás azt jelenti, hogy megkeressük egy posztra az alkalmas személyt.

Az ája az igazságos ítélkezés előtt azt parancsolja, hogy az emánetet annak kell adni, akit megillet, amivel arra hívja fel a figyelmet: ahhoz, hogy valaki igazságos legyen, először megbízhatónak kell lennie. Aki megbízható, az méltó a bizalomra. Aki pedig tudja, mi az az emánet, az annak fogja adni, akit megillet. Haszan Baszri azt mondta: „A Mindenható Allah három kötelességet rótt a vezetőkre: ne engedjenek a hiábavalóságoknak és vágyaknak, ne az emberektől féljenek, hanem Allahtól, és ne adják el Allah ájáit evilági érdekekért cserébe.”

A különleges értelemben vett emánethez tartozik mindenféle közszolgálattal kapcsolatos munka és pozíció, a vezetés, az irányítás, mindenféle közösségi szolgálat. Az ája azt parancsolja a vezetőknek, bíróknak, hogy annak adják az emánetet, akik érdemesek rá. Ahogy a ránk bízott dolgokat vissza kell adni annak, aki ránk bízta, úgy az ilyen megbízatásokat is az arra érdemeseknek kell adni. Ez nagyon fontos szempont a közszolgálatban, mert a világ rendje csak úgy lehetséges, ha az emánet az arra érdemesekhez kerül. Ezért amikor egy sivatagi arab megkérdezte, hogy mikor várják az Utolsó Nap eljövetelét, Allah Küldötte (s.a.w.) azt felelte: „Amikor elvész az emánet.” A sivatagi arab megkérdezte, hogy mit jelent az, hogy elvész az emánet, mire a Próféta (s.a.w.) azt mondta: „Akkor várjátok az Ítélet Napját, amikor az emánetet azoknak adják, akik nem érdemesek rá!”[6]

Az, hogy az emánetet azoknak adják, akik nem érdemesek rá, azt jelenti, hogy a tudást és érdemeket nem nézve adnak embereknek illetékességet és felelősséget. A tudatlan, érdemtelen emberek nem képesek megfelelően teljesíteni a rájuk ruházott feladatokat. Ez pedig annak a feladatnak vagy annak a közösségnek a végét jelenti. S ezek a kis végidők előkészítik az egész teremtés végét jelentő nagy végidőt.

Ebből a szempontból nézve fontos kapcsolat van az emánet és az Ítélet Napja között. Minden feladatot az arra érdemesekre bízni, vagy minden feladatra kompetens embereket nevelni, és a vezetést arra érdemes és képes emberekre bízni – ez a legfontosabb feladat.

De mi legyen az érdemesség mértéke? Eszembe jut az, amit a tanítónk, Mahir Iz hodzsa évekkel ezelőtt mondott, de akkor még nem értettük meg teljesen. A néhai tanító, akár politikai témában, akár mindennapi feladatra kerestünk valakit, azt mondta: „Három tulajdonságnak kell meglenni egy emberben ahhoz, hogy egy feladatra kiválasszuk:

- Jól ismerje és jól tudja végezni azt a feladatot,

- igaz és becsületes ember legyen,

- hívő és vallását tartó legyen.”

Azt mondtuk: „Tanítóm, a hitnek és vallásosságnak nem első helyen kellene állnia? Ön a harmadik helyre sorolta!”

A hodzsa azt felelte: „Fiam, ha egy mecsetbe keresel imámot, vagy egy Korán-iskolába vallástanárt, akkor igazad van! De ha már munkára keresel embert, annak az embernek jól kell ismernie azt a munkát. Ha egy munkáját rosszul végző orvos, egy ügyetlen ügyvéd vagy egy tehetségtelen politikus hívő és vallásos ember, de nem igaz és becsületes, mi haszna van? Tehát ez a helyes sorrend!”

Közel 30 év telt ez azóta. Sok víz lefolyt a hidak alatt. 30 évnyi tapasztalattal jobban megértettük, hogy a tanítónak igaza volt. Igen, például a választáson a szavazatunk leadásakor elsősorban a képesség és érdemesség, aztán a becsületesség és őszinteség alapján kellene döntenünk. Az előbbiből siker, az utóbbiból bizalom származik. Természetesen fontos a hit és a vallás gyakorlása is, de ha az első két feltétel hiányzik valakiből, az az ember csak saját magának hasznos, a közösségnek és a társadalomnak nem.

A hívő és vallásos ember olyan jó szolga, aki méltó az általános értelemben vett emánetre. Aki jól ismerti a munkáját, és becsületes ember, az pedig a különleges emánetre, a vezetésre is méltóvá válik.

A különleges értelemben vett emánettel kapcsolatos, a Nők szúrában található ája kinyilatkoztatásának körülményei is tanítónk igazát bizonyítják. Mint tudjuk, Mekka elfoglalásakor Allah Küldötte (s.a.w.) a Kábához ment, hogy bemenjen, de az Abduddár törzshöz tartozó Oszmán ibn Talha bezárta az ajtaját, és nem akarta átadni a kulcsokat. „Ha tudnám, hogy Allah Küldötte vagy, nem haboznék odaadni!” – mondta. Hz. Ali kicsavarta a karját, erőszakkal elvette tőle a kulcsot, és kinyitotta az ajtót. Allah Küldötte (s.a.w.) bement a Kábába, két rakát imádkozott, majd kijött. Mikor kijött, a nagybátyja, Abbasz kérte tőle a kulcsot, ám ekkor leküldetett ez az ája, és a Próféta (s.a.w.) Oszmánnak adta a kulcsot, elmondta, mi történt, és recitálta neki a leküldetett áját. Oszmán azonnal muszlim lett. Vagyis első, hogy az ember ismerje a feladatát, munkáját, aztán legyen becsületes ember, s ezt koronázza meg a hit.

Egy másik ája azt mondja az emánetről: Ti hívők! Ne áruljátok el Allahot és a Küldöttét, és ne áruljátok el a rátok bízott dolgokat, miközben tudjátok.”[7] Ez az ája akkor küldetett le, amikor Abu Lubaba tudatlansága miatt nem megfelelő dolgot mondott a zsidóknak. Arra utal rajta keresztül, hogy egy vezetői pozícióban lévő embernek ügyelnie kell a szavaira, és hogy nem megengedett minden igazságot mindenhol kimondani.[8]


[1] Korán, 33:72

[2] Buhâri, Rikak, 35; Fiten,13; Müslim, İmân, 230

[3] Ibn Hanbal, Musnad, III,135

[4] 23:8, 70:32

[5] Korán, 4:58

[6] Buhâri, İlim, 2, Rikak, 35; İbn Hanbel, Müsned, II, 361

[7] Korán, 8:27

[8] Lásd: Hey’et, Kur’an-ı Kerim ve Türkçe Açıklamalı Meâli, Medine 1992, s.179.