http://www.osmannuritopbas.com/batini-haramlar-riya.html

Egy rejtett haram – a rijá

A titkok és bölcsesség gyöngyei Mevlana Rumi szívének tengeréből

YÜZAKI DERGISI 2017 október, 152. szám

A Kegyes Korán ájája azt mondja:

وَكَذٰلِكَ جَعَلْنَاكُمْ اُمَّةً وَسَطًا لِتَكُونُوا شُهَدَاءَ عَلَى النَّاسِ وَيَكُونَ الرَّسُولُ عَلَيْكُمْ شَه۪يدًا…

„És így tettünk benneteket középúton járó közösséggé, hogy tanúk legyetek az emberekkel kapcsolatban, és a Küldött tanú legyen veletek kapcsolatban.” (A tehén, 2:143)

Mevlana Rumi az ája egyfajta magyarázataként ezzel a példával világítja meg, hogy az evilági élet próbatétel a Mindenható Allah szolgálatában:

„Azért jöttünk a világra, hogy tanúsítsuk: betartjuk azt a szavunkat, amit a lelkek birodalmában Urunknak adtunk.

Azért vagyunk ebben a szűk, sötét folyosóban, hogy sorsunk és végzetünk Urának kérdésére: „Nem Én vagyok-e az Uratok?”, lefolytassák tárgyalásunkat, hogy betartottuk-e azt az ígéretet, amit válaszunkkal tettünk: „De igen, az Urunk vagy!”

Mivel az örökkévalóságban igent mondtunk, az ebben a világban minket érő próbatételek során ezen a tárgyaláson kell tanúsítanunk, hogy ez a szavunk valóság volt. Vagyis, amit ebben a világban teszünk, a cselekedeteink, ügyeink, tetteink, szavaink, nehézségeink, megpróbáltatásaink, türelmünk – mind tanúságtétel, mellyel ezen a tárgyaláson tanúskodunk!”

Ezért a hívőnek életét jótettekkel kell feldíszítenie, hogy megmutassa: hű az örökkévalóság birodalmában tett ígéretéhez. Mevlana Rumi így bíztat minket a jótettekre:

„Miért állunk némán az örökkévalóság tárgyalótermének folyosóján? Nem azért jöttünk ide, hogy tanúskodjunk? Miért nem engedelmeskedünk a prófétai parancsnak, miért nem élünk emberhez méltón, miért nem teljesítjük ígéretünket?

Te tanú, meddig vársz még a bíróság folyosóján? Eljött az idő, tanúskodnod kell. Teljesítsd kötelességed! Szeretnél bebörtönözve maradni ezen a piszkos, szűk folyosón? Ne kövess el hibát, szedd össze magad, s tanúskodj mielőbb! Menekülj meg, lépj túl a folyosón!

Azért idéztek ide, hogy tanúskodj, de légy makacs, ne légy tagadó!

De te csak leültél ezen a szűk helyen, ezen a piszkos, sötét folyosón, csak azért sem nyújtod ki a kezed, hogy adakozz, nem segíted a rászorulókat, nyelved visszatartod az Allahra való emlékezéstől, s befogod a füled!

Te tanú, hogyan szabadulhatnál ki e folyosóról, ha nem tanúskodsz, ahogy elvárják tőled? Tudnod kell, milyen értékes az idő, amíg életed tart! Ne késlekedj a cselekedeteben, tégy jót, menekülj meg!

Akár száz év múlva, akár a következő pillanatban, de vissza kell adnod, ami rád bízatott, készülj fel rá, hogy visszaadd, s menekülj meg!

Az ima, a böjt, minden látható istenszolgálat, a jótettek is a hit belső fényéről tanúskodnak.

Ha valaki a vagyona vagy más lehetőségei által jóra törekszik, erőfeszítése azt mondja: „A bensőmben, szívemben a bőkezűség és a jótettek szeretete rejlik!

Az én bensőmben az istenfélelem és bőkezűség készletei rejlenek, s ez a zakát, ez a böjt ezek bizonyítéka!

A böjt azt mondja: „Allah, Uram! Ez az ember még a helál falatból sem evett, hogy Neked engedelmeskedjen! Szomjas volt, de nem ivott, hogyan nyújthatná ki kezét a haram felé?

A megadott zakát azt mondja: „Megvált a vagyonától, pedig nagyon szerette, és a rászorulóknak adta. Hogy követhetne-e lopást az ilyen kéz, még ha alkalma lenne is rá?

Nem szabad elfelejtenünk, hogy a legsúlyosabb lopás az, ha valaki a szegényektől veszi el a zakát jogát. Mevlana Rumi is súlyos szavakkal figyelmeztet erre:

AZ IKHLASZ ELENGEDHETETLEN!

„De ha mindezt a jót, a jótetteket csak magamutogatásból vagy az emberek megtévesztése végett végzed, tudnod kell, hogy ez a két tanú az Igaz isteni törvényszéke előtt nem fogadtatik el!”

A legsúlyosabb tiltott dolgok egyike, amitől az evilági életben mindenképpen távol kell maradnunk, az ikhlasz elvesztét jelentő rijá.

A rijá kétszínűséget, magamutogatást, álságos viselkedést jelent, s olyan káros tulajdonság, ami miatt a cselekedetek jutalma teljesen megsemmisülhet. Nem szabad elfelejtenünk, hogy a tevhid hite a társítás legkisebb fokát sem engedi meg. A Mindenható Allah azt mondja egy hadísz kudsziban:

„… aki társakat állít Mellém a cselekedeteiben, Én elutasítom őt és azt is, amit társul állított!” (Muslim, Zuhd, 46)

REJTETT TÁRSÍTÁS!

Az istenszolgálatban rejlő rijá is sirk! A rijá, a magamutogatás az embert végül a társításba viheti. Az Abu Huraira (r.a.) által elbeszélt hadísz így figyelmeztet a rijá félelmetes következményeire:

„A Feltámadás Napján az első ember, akit Allah elé visznek, egy hősi halált halt mártír lesz. A Mindenható Allah emlékezteti őt a kegyekre, amiket neki adott, ő pedig emlékezik majd, és elismeri, hogy megkapta azokat. Allah megkérdezi tőle:

- És te mit tettél mindezért cserébe?

- Uram, harcoltam a Te utadon, míg mártírhalált nem haltam! – feleli az ember.

- Hazudsz! Te azért harcoltál, hogy azt mondják rólad, mekkora hős vagy! És azt is mondták (vagyis a kívánt jutalmat megkapta még az előző világban, és nem maradt semmije a Túlvilágra) – mondja neki Allah, és parancsot ad, hogy arccal előre hajítsák a Tűzbe.

Aztán Elé hoznak egy embert, aki tudományt tanult, tanított, és a Koránt recitálta. A Mindenható Allah emlékezteti őt a kegyekre, amiket neki adott, ő pedig emlékezik majd, és elismeri, hogy megkapta azokat. Allah megkérdezi tőle:

- És te mit tettél mindezért cserébe?

- Uram, tudományt tanultam, tanítottam, és a Te megelégedésedért a Koránt recitáltam! – feleli az ember.

- Hazudsz! Te azért tanultál, hogy tudósnak nevezzenek! És azért recitáltad a Koránt, hogy azt mondják rólad, milyen szépen olvasol. És azt is mondták – mondja neki Allah, és parancsot ad, hogy arccal előre hajítsák a Tűzbe.

Aztán előhoznak egy embert, akinek Allah mindenféle vagyont és lehetőséget adott. A Mindenható Allah emlékezteti őt a kegyekre, amiket neki adott, ő pedig emlékezik majd, és elismeri, hogy megkapta azokat. Allah megkérdezi tőle:

- És te mit tettél mindezért cserébe?

- Uram, nem tartottam vissza a vagyonomat egyetlen helyről sem, és adakoztam, költöttem a Te utadon, a Te megelégedésedet keresve! – feleli az ember.

- Hazudsz! Te azért tetted mindezt, hogy azt mondják rólad, milyen bőkezű ember vagy. És azt is mondták – mondja neki Allah, és parancsot ad, hogy arccal előre hajítsák a Tűzbe. (Muslim, Imáre, 152)

A hadísz a dzsihád, a tudás és az adakozás példáját hozza fel. Ami azt jelenti, hogy a szolgaság, a jótettek semmilyen területe nincs biztonságban a rijá elől. Istenszolgálatunk minden területén szükség van az ikhlaszra.

Ami pedig a tudást illeti… Mevlana Rumi azt mondja:

AZ IKHLASZ NÉLKÜLI TUDÁS IS BÁLVÁNY!

„Az Allah sugalmazását váró embernek jobb, ha hallgat, mint ha beszél. A tanulás és tanítás is lehet egyfajta sóvárgás. Allah útján pedig mindenféle sóvárgás egy képzelt bálvány.

Ahogy Mohammed próféta (s.a.w.) megmentett attól, hogy bálványok előtt borulj le, te is tégy erőfeszítést, hogy ezzel az áldott spirituális erővel részesedj az ő spirituális érintéséből, s szívedet mentsd meg attól, hogy belső bálványokat imádjon.”

Mert a hadísz kudsziban foglaltak szerint, ha az alsóbb én arra vágyik, hogy azt mondják: „Milyen szépen magyaráz a tanító!”, az is egyfajta vágyakozás. Pedig az Igazság útján az effajta evilági vágyaktól és sóvárgásoktól tartózkodni kell, mert ezen vágyak mindegyike egy-egy bálvány.

Mi az evilági vágy? Minden olyan önző kívánság, amely az embert Allahtól eltávolítja.

A tudás szerzése és a tanítás nagyon értékes istenszolgálat, ha Allah megelégedéséért végzik. De ha valaki azért teszi, hogy azt mondják róla: milyen nagy tudása van, milyen jól tanít, milyen szépen beszél, az az alsóbb énje evilági vágyait állítja társul Allah mellé, ami rejtett társítás. Ezért jobb neki, ha felhagy vele.

Az Iszlám történelmében a nagy vallástudósok is elszámolásra hívták önmagukat saját belső világukban. Imám Ghazali, akinek több száz tanítványa volt, híres és elismert előadó volt, mindig azon az erkölcsi dilemmán rágódott: „Vajon ikhlasszal cselekszem-e? Vagy Allah megelégedésén kívül más vágyak szolgája lettem?”

Ettől a helyzettől úgy menekült, hogy hátat fordított az iskolának, és magányos remeteéletet élt Damaszkuszban. Majd mikor belső világát megtisztította, újra visszatért az Allah útján végzett szolgálathoz, ekkor azonban már teljes, érintetlen ikhlasszal végezte azt.

Maga Mevlana Rumi is úgy fejezte ki a szeldzsuk medreszében tanítóként megélt állapotát: „nyers voltam”, ám a későbbi, spirituális próbatételekkel elért állapotáról azt mondta: „megfőztek és kiégettek”.

A jótettek terén a szolgáknak el kell szigetelniük magukat a múlandó, evilági dicséretektől és a rijától.

Például nem helyes az, ha egy újonnan felépített mecsetnek vagy egy jótékony szervezetnek egy még élő ember nevét adják.

Ha valaki már meghalt, a gyermekei, örökösei létrehozhatnak egy jótékony szervezetet vagy építtethetnek valamit a közjó érdekében, s ennek adhatják az elhunyt nevét. Ezzel nincs baj, mert ennek az a célja, hogy az elhunytról kegyelettel emlékezzenek meg, és már nem áll fenn annak a veszélye, hogy az elhunyt számára ez öndicsérethez vezessen.

A Mindenható Allah teljes, elkötelezett szolgaságot vár el tőlünk, nem pedig a rijával szennyezett, színlelt elkötelezettséget. Mevlana Rumi így fejezi ki:

MI A KÖVETKEZMÉNY?

„Ne mondd azt: ’Én jótetteket cselekedtem. Imádkoztam, böjtöltem, szolgáltam.’ Azt mutasd, mire tettél szert mindezzel!

Ha magamutogatásból emlékezel meg a Mindenhatóról, az olyan, mint a tűzhely hamujában vagy az út közepén kinövő gaz: haszontalan, s pusztulásra van ítélve.”

Ha a cselekedetek nem hoznak pozitív változást az erkölcsben és az életmódban, az annak a jele, hogy a cselekvő ikhlasz nélkül végzi őket.

A jótettekben a rijá érzését erősítő spirituális betegség a hírnév iránti vágy is, az evilági dicséret túlzott szeretete. Mevlana Rumi így int arra, hogy ne próbáljunk előtérbe kerülni, s tartózkodjunk a magamutogatástól:

„Maradj távol a magamutogatástól, titkold el magad! A magot megeszik a madarak, a bimbót leszakítják a gyermekek.

Titkold el a magot, rejtsd el a bimbót, tüntesd fel olyannak, mintha elszáradt kóró lenne!

Aki feltárja saját szépségét, s a dicsőséget hajszolja, ezer csapást von fejére, száz nehézség éri. Sértődés, harag, gonosz tekintet – úgy ömlik a híres ember fejére, mint kilyukadt tömlőből a víz.”

A rijá olyan rossz érzés és állapot, amely a Mindenható Allah haragját is magára vonja. Hiszen a szolga egyetlen célja az kell legyen, hogy az Örökkévaló Allah megelégedését megszerezze, ezért nem szabad múlandó, evilági dicséretekre vágynia. A múlandó teremtmények dicsérete és elismerése csak múlandó sikert jelent.

Allah barátai arra törekedtek, hogy megszabaduljanak mindenféle evilági dicséret vagy bírálat befolyásától, hogy ettől a súlyos veszélytől megmeneküljenek.

A múlandó teremtmények dicséretétől való távolmaradásra szép példa a szultán története:

RIJÁ NÉLKÜLI GYŐZELEM

Szelim szultán a Sínai-félsziget sivatagát átszelve meghódította Egyiptomot. A két évig tartó, győzelmekkel teli hadjárat után hazatérve, Üsküdarba, a Çamlıca dombra érve azt mondta hadvezéreinek:

„Ti vonuljatok be Isztambulba! Én megvárom, míg sötét lesz, s az utcák kiürülnek, aztán megyek a városba, nehogy kevéllyé tegyen és elpusztítson az ünneplők dicsérete, a teremtmények elismerése!”

S ezeket a sorokat mondta:

Evilági uralkodónak lenni csak száraz vita,

De Allah barátja szolgálójának lenni többet ér az egész világnál…

Amikor ez a világhódító szultán haldoklott, közeli barátja, Hasan Can azt mondta neki:

- Szultánom, eljött az ideje, hogy együtt legyél Allahhal!

Yavuz Selim azt válaszolta:

- Hasan, szerinted eddig kivel voltam? Olvasd nekem a Já Szín szúrát!

Majd a tanúságtételt mondva kilehelte lelkét.

Ez a rijá nélküli törekvés, az elfogadott győzelem gyümölcse.

A történészek szerint Yavuz Selim 8 éves szultánsága alatt az Iszlám történetének legnagyobb győzelmei közé tartozó győzelmeket aratta. Kivételes győzelmei úgy ragyogtak, mint a délutáni nap: rövid ideig tündököl, de az árnyéka hosszú…

Egy másik példa azokra, akiket nem tévesztett meg az evilági dicséret, Süleyman szultán.

Barbaros Hayreddin pasa hatalmas tengeri győzelmet aratott Prévezánál. Az ellenség hajóit szétszórva maga előtt dicső flottájával Isztambulig hajózott. Kanuni Süleyman szultán és miniszterei Sarayburnuból figyelték ezt a fenséges látványt. Az egyik minisztere megszólalt:

- Szultánom, vajon hányszor láthattak ilyen látványt, mióta a világ fennáll? Bármennyire is dicsérünk téged, az nem elegendő!

- Pasa! Mi a mi kötelességünk – hogy dicsértessük magunkat, vagy hogy Urunkat dicsérjük és Neki adjunk hálát a győzelmekért? – felelte erre a szultán.

Ulu Hakan is félt és menekült attól, hogy győzelmet tulajdonítsanak neki. Elismerte és mindig hangsúlyozta, hogy bármilyen sikert ért is el, az a Mindenható Allah kegye iránta.

Ilyen a valódi vezető!

Mevlana Rumi így fejezi ki az ember külső és belső világában elhangzó dicséret és taps veszélyeit:

NE RÉSZEGÍTSEN MEG A TAPS!

„A test olyan, mint egy kalitka. A kalitkába ki-be járók egyike azt mondja a léleknek:

- Én leszek a bizalmas barátod!

A másik azt mondja:

- Nem, a legközelebbi barátod én vagyok!

A test kalitkájába belépők egyike dicsérni kezdi a lelket:

- Ebben a világban nincs párod a szépségben, nemességben, erényben és bőkezűségben!

A másik azt mondja:

- Tiéd mindkét világ! Mindannyiunk élete legyen áldozat a te életedért!

A lélek, mely a test kalitkájának fogja, látja, hogy a többiek szinte megrészegülnek az iránta érzett csodálattól, önzővé válik, kevélység tölti el, nem tud többé parancsolni magának.

Nem tudja, hogy a Sátán hozzá hasonló ezreket lökött a pusztulás folyójába.

Az evilági emberek kedvét keresni megtévesztően édes falat! De vigyázz, keveset egyél ebből a falatból, mert tűzzel van tele. Az íze és édessége nyilvánvaló, de a benne lévő tűz rejtett. S füstje pedig csak a legvégén száll majd fel.”

Az ember belső világát nagyon jól ismerő Rumi ezzel azt fejezi ki, hogy nem az ember büszke szavai fontosak, hanem belső világának mély érzései:

„Ne mondd azt: ’Hallgassak-e ennek vagy annak a dicséretére? Azért dicsérnek, mert remélnek tőlem valamit.’ Ha a téged dicsérő, egekbe emelő mások előtt a hibáidat említi, s bírál téged, annak a bírálatnak a tüze napokig égeti a szívedet. Talán azért szólt ellened, hogy te se szerezhesd meg, amire vágysz. Az, hogy ezt tudod, befolyásol téged. Ugyanígy van a dicsérettel is. Tudnod kell, hogy a dicséret befolyása napokig megmarad, táplálja benned a büszkeséget és megtévedést.

De mivel a dicséret édes, nem látjuk azonnal a befolyását. Viszont a bírálat és elítélés keserű, így azonnal látjuk befolyását.

A bírálat olyan, mint a keserű pirulává formált gyógyszer. Ha lenyeled, az íze sokáig megmarad és kínoz.

Az alsóbb én a sok dicséret hatására Fáraóvá válik. Te légy alázatos szívű, szerény szolga, ne tulajdoníts magadnak nagyságot! Amennyire csak teheted, szolga légy, s ne szultán!”

Hz. Omár (r.a.) így fejezte ki, mennyire fontos megszabadulnunk ettől a káros befolyástól:

„Azt szeretem a legjobban (az a valódi barátom), aki hírt ad nekem hibáimról és hiányosságaimról (szemtől szembe megmondja nekem).” (Suyûtî, Târîhu’l-Hulefâ, s. 130)

Ahhoz, hogy az ember az ikhlaszt elérhesse, s az emberek dicséretével vagy bírálatával nem törődve, egyedül Allah megelégedését keresse, fontos óvintézkedés, hogy tartsa titokban saját cselekedeteit és állapotát.

„A végzett jótetteidet még saját szemed elől is rejtsd el, hogy békében legyél attól, hogy jónak vagy rossznak tűnnek-e cselekedeteid!

A közmondás azt mondja: ’Felejtsd el a jót, amit te tettél (hogy ne tegyen kevéllyé)! Felejtsd el a rosszat, amit veled tettek (hogy jót cselekedhess helyette viszonzásul, és erényesen cselekedhess)!’

Az Igaz egy barátja így írja le ezt az állapotot: ’A cselekedetekben olyan ikhlasznak kell lennie, oly titokban kell tartani, hogy még a feljegyző angyal se tudja, és a Sátán se értesüljön róla, nehogy megronthassa!’”

AZ ŐSZINTESÉG A KÜLÖNBSÉG

A Mindenható Allah, Akit nem foghatnak fel a tekintetek, csak a szívek, a cselekedeteinkben rejlő ikhlaszt és őszinteséget értékeli. Ha van bennük ikhlasz és őszinteség, akkor is elfogadhatja őket, ha hibásak és hiányosak. De ha az ikhlasz hiányzik, elutasítja azt a cselekedetet, bármennyire ékes és tökéletes is külsőre.

Mevlana Rumi ezt a különbséget könnyekkel és sóhajokkal beszéli el:

„Egy ember a mecsetbe ment, s látta, hogy az emberek már kifelé jönnek onnan.

- Vége a közös imának, hogy mindenki kifelé jön a mecsetből? – kérdezte.

- A próféta (s.a.w.) vezette a közös imát, de már befejezte – válaszolta valaki.

Az ember, aki lekéste a közös imát, fájdalomtól égő szívvel olyat sóhajtott, hogy az már szinte füst volt. A szívéből fakadó sóhaj a belsejét emésztő tűz, a vér szagát árasztotta.

Az imát elvégzettek közül valaki odament hozzá, s azt mondta:

- Add nekem ezt a sóhajt, s legyen tiéd a most végzett imám!

- Neked adom a sóhajt, s a te imád, melyet a próféta mögött végeztél, legyen az enyém! Elfogadom!

A másik pedig azt a sóhajt száz fohásszal elfogadta.

Az imáját adó embernek éjjel, álmában azt mondták:

- Az élet vizét, az orvosságot vetted meg. Spirituális kereskedésed, az Igaz iránt érzett szereteted kedvéért a mecsetben imádkozó egész gyülekezet imája elfogadtatott!”

Az őszinte könnyek a bűnbánat forrását jelentik azok számára, akik Allahot szeretik. Lemossák bűneiket, megtisztulnak. A könnyek a remény kapuját jelentik. Aki képes ennek a kapunak a küszöbén sírni, mikor minden remény elveszett, az az igazán szerencsés.

Akik őszinte könnyeken át nézik a világot, azok számára e könnycseppekben óceánok ezrei tükröződnek, olyanok, mint egy-egy tükör, melyben isteni valóságok nyilvánulnak meg. Olyan nagyítók, melyekben a bölcsesség korábban sosem olvasott lapjait olvashatják.

Mevlana Rumi azt mondja erről:

„A hideg, álságos, hazug nyögés a rosszak sajátja. József testvéreinek sírása csak megtévesztés volt. Mert szívük irigységgel és romlottsággal volt tele.”

S valóban, miután Józsefet a kútba dobták, a testvérei szemükben hamis könnyekkel mondták apjuknak: felfalta a farkas! Az ilyen könnyek hazugok és képmutatók.

 A HAMIS KÖNNYEK

Mevlana Rumi ezzel a történettel szemlélteti az ikhlasz nélküli istenszolgálat hiábavalóságát:

Egy sivatagi arab kutyája haldoklott. A gazda sírt, könnyei hulltak, mint a zápor, és siránkozott: Ó, jaj nekem!

Arra ment egy koldus, s megkérdezte:

- Miért sírsz? Kit siratsz ilyen kétségbeesetten?

- Volt egy jó kutyám, s nézd, elpusztul itt az út közepén! Pedig nappal vadászott nekem, éjjel pedig őrzött engem. Éles szemű, gyors lábú volt, a vadat elfogta, a tolvajt elűzte!

- Milyen betegsége van? Megsérült, vagy mitől haldoklik? – kérdezte a koldus.

- Legyengült az éhezéstől, s végül ilyen állapotra jutott – felelte a sivatagi arab.

- S mi van abban a teli zsákban a kezedben? – kérdezte a koldus.

- A tegnapról maradt kenyerem, s egyéb úti élelmem.

- Hát akkor miért nem adsz a kutyádnak enni, vagy legalább egy kis kenyeret? – kérdezte a koldus.

- Annyira azért nem vagyok jószívű! Hiszen az úton a kenyér pénzbe kerül! De a sírás és a könnyek ingyen van – felelte a sivatagi arab.

A koldus megdöbbent, s így szidta a sivatagi arabot:

- Ej, te levegővel teli tömlő! Hát ember vagy te egyáltalán? Tűnj el a szemem elől!

Vagyis az iklhasz cselekedet és törekvés, nem pedig az üres, hamis szavak és álságos könnyek.

A Mindenható Allah őrizzen meg minket attól, hogy szívünkben a képmutatás, öndicséret és mohóság lakozzon! Adja, hogy ne részegítsen meg minket az evilági dicséret, s tegyen minket képessé arra, hogy az Ő megelégedését keresve cselekedjünk!

A Mindenható Allah adjon őszinteséget a szívünkbe, s adja meg, hogy az iklhasz és ihszan érzésével élhessünk, és ép szívvel állhassunk az Ő színe elé!

Ámin.